Nedves

mint hogy lepkét szokás simogatni, oly könnyedséggel tartozom a gondolatim világának. A tűz martalékának bocsátottam a nagy könyv egy lapját, s ím ígyen rájöttem, minden nap új napot szül, minden kitépett rojtos papír mögött egy újabb, kezdetben tiszta lap rejtőzik, nincs értelme hát egy-egy történetet helyen túlra cifrázni, ha van még bőven üres sor. Azt hiszem, az az élet maga, hogy vakon bízunk az új lap feddhetetlenségében, s hogy gyarlók vagyunk, hát abban mutatkozik meg, hogy nincs annyi sütni valónk, hogy fordítsunk a könyvön, s megtekintsük vaskosságát.

Ami szép, az távol van. S tán pont ettől oly csábító, hogy körülmény nem engedné... Körülmény nem enged igazán soha semmit. Én most mégis... belefáradtam mindenbe, s jó egy kicsit megpihenni egy kósza gondolat vánkosán.

Az ég kék, hörgőm léghólyagocskái néhány másodpercenként levegőt cserélnek, van pogácsa és van friss tea, a rikacs hordja az újságot, Rozi néni szidja a szomszédot, nem állt még le ez a bitang nagy gépezet - és bárki bármit mond, szerintem ez gyönyörű.

digg it | del.icio.us