Nedves

"Emlékek és képzeletek formálnak fakón elmosódott körvonalú félképeket a fortyogó káoszban." Mocskos egy érzés a szeretet, s mint hogy Nietzsche szerint az erkölcs nem tisztán jó, hát magam is makulátlan mocsok vagyok. Viszontagságaitól mentesen is érzékelhetetlen szurokként ömlik rám. Nincs elme, mely e belső idő formáit kiszivattyúzná, s kátyús érzelmeimet koordináta rendszerbe zavarná- én minden gondolatommal, eszmémmel, sóhajommal és illúziómmal az örökkön mozgó végtelen rabságában tüdőgyulladást kapok, s megvárom a beteljesedést - csonkán, közönytől elalélva, merev tehetetlenséggel gyarlón szomjazom a viszonzást. Az egész Világ viszonzását, az életet, és állítom, jelenleg én vagyok az egyetlen magyar, aki a Világot hajlandó nagy kezdőbetűvel írni. Na ez az... kezdeni leírni. Helytelen vágy ez, félelemből fakad, alantas önzőségem kiszikkasztotta, nem látok más utat, szabadságom önfeledt zárlata- és reménységem királyságában mégis remélek, azt remélem... pont. Ráció sikítozik emócióval, dühöng bennem és szabályosan megrettenek önnön hibámtól, hogy vak vagyok és kéjes érzelgéssel élvezem e világot, hogy látni vélek árnyjelenséget, mi tudatom legmélyére véste a szót: SEMMI. Igenis be kell vallanom, marcangol az aggodalom, hogy magam is ezzel a semmivel fogok azonosulni. Azonos alapú -ámbár nyilvánvalóan páratlan- fúzió lenne ez. Nem tudok belenyugodni, mert napról- napra vakítóbban villog a kérdőjelem: vaj'h jó úton járok? A helyes ösvényt követem? És sajnos nem, nincs egy ember sem, aki igazán mentőövet nyújtana, aki azt adná, amit kérek tőle. Nincs. Senki. Semmi. S ha van, hát vagy Ő a vak és én vagyok túl éles látású, vagy ez a sacrum totális hiánya- mint már annyiszor át lett rágva. Mosolyogj csak kedves, engem itt férgek falnak fel, ott a kezedben a rézgálic, de nem adsz belőle, hát ne kérd, hogy jó pofát tudjak vágni, színi múlt ide, vagy oda- noha Urunk tenfiának vegetációjától lassan független, téboly ez, szavamra, őrület.

digg it | del.icio.us