Nedves

Good bye... Vendriner... egy csipet nosztalgia. Ha lenne közös nyelvünk, hogy csak te érthetnéd... Ide írok, mert bár rég nem beszélünk, tudom, avagy, inkább sejteni vélem, hogy néha azért ide-ide tévedsz. Sosem akartalak bántani, tudom, te se akartál engem. Lehet pont egy éve? Emlékszem, hajnalban indultam, nem is hozzád, csak még a sötétbe vigasztalni. 5 perc martalékából szedetten jelentem meg előtted. Sosem voltam még olyan ronda. Sosem voltam még olyan szép. Lágyan sütött a nap, gyengéden fújt a szél, meg-meg zizzentek a falevelek, az avarban a csiga megfagyni is félt. Mosolyogtál. Amolyan... elnéző, szerető mosoly volt. Hmm. Gumicsizma -talán mégis van saját nyelvünk.

Tudod, ma... ma valahogy minden... minden előkerül tőled. Nem azért, mert annyira hiányollak. Elmentél- ne gyere vissza. De... én nem is tudom. Néha jó rád gondolni. Nem arra, hogy mi lett volna, ha, hanem hogy mi lett így. Megcsörren a telefonom és azóta is ugyanaz a dal szól. Summer 78. Nem értem miért nem Summer 2007... nem is számít. Tőled van. Kinyitok egy könyvet... könyvjelző gyanánt -és nem, nem azért mert ereklyeként tartogatnám, eddig fel se tűnt- egy mára idézetekkel teleírogatott leveled ficeg. Betettem egy filmet... nem játszotta le. Leállítottam a lejátszólistát : CC.- PP. -irigy voltam rá. Sokáig csak neked mutattam meg. Szánalmas... úgy érzem magam, mint egy gyermek. A film persze tőled van, hatására hosszú idő után elővettem a gitáromat... most először úgy éreztem, együtt játszunk. Mármint a gitár és én együtt. Pajtások lettünk - vagy inkább- egy pár. Mr. Stanford Ernest Watson, barátoknak csak Jenőke v Magda, ahogy tetszik. Mr. Stanford Watson. :) Szegényt jól megátkoztuk.
Azt mondtad egyszer, akárhogy is, mindenképp maktub. Maktub. Milyen szép szó. Tudod, az emberek nem csak a sivatagban érzik egyedül magukat. Hát ha nem rózsa, de ez már félek, róka sem. Maktub?

digg it | del.icio.us