Nedves

Tegnap megtaláltam Johnny kedvenc verseskötetét. Végiglapozva / olvasva úgy éreztem, mintha itt sírna a vállam mellett. Mintha minden gondolatát ismerném, mintha mindez épp most történt volna, mintha ő én lennék. Aztán felocsúdva fényes álmaimból- elszáll minden eszmefuttatásom, s magamat azon kapom, hogy lázasan kapcsolom ki a telefonokat, felkapcsolom a fűtést, a lágy muzsikát is lehalkítom, befekszem az ágyba - vacogni. Mindig azt hittem, hogy ha neked egyszer vége lesz, figyelni fogsz rám- tudod, onnan fentről. Nem ezt teszed. Megfeledkeztél rólam? Nem is szeretsz? Megérdemelném... Egy orbitális csalódás vagyok. Jussak eszedbe, kérlek, nem a segítségedért, s bármerre is jársz, az esti imám érted is szól, s hidd el nekem, könyörgöm, bárhogy viselkedtem, mindig szerettelek, mindig szeretni foglak, s bár megköveznek érte, te maradsz a példamutató irány. Köszönöm... ha már túl későn is. Mit tehetnék? Felfalnak önnön vétkeimért belülről a barmok. Hyperion Eleiosnak barmai. S hazatértem napját elorozzák? V faragnak belőlem Prometheust? V beküldenek Minotaurus barlangjába? Azt kéne, hogy vesszen oda vérem, de az túl... méltónak nem érezném bűnömhöz mérve. Szélmalomharc a következő véres páncél ellen- s morális züllésem súlya tarthatatlan, hogy e rublika nem rólam szól, s nyalogatom sebeim. Mégis úgy érzem, jogtalanság még mindig ennyi szú bennem- v tán nem emésztettek még puhára engem?

A kötetke jóvágású, régi darab már, van benne egy szalag- könyvjelző gyanánt. A következő versnél:

Sipos Gyula: Dolgozni kell és énekelni

Ahogy belélegzem hazámat,
frissül a vér, könnyül a bánat.
Baráti karok megölelnek,
szívem körül a fagy fölenged.
És minden embert megsirattam
a kitárt- karú halottakat,
szememre könnyes pára szállott
és már nem láttam a világot,
a Göncölt, mely évezredekre
egy- utat jelölt az egekre,
felhők futó nyájait, melyek
lehullanak s ujjá születnek.
Ó, az örök erejű élet
új rügyeket bontva föléled!
mesék hőse, kisebbik gyermek,
kit kemencébe bevetettek,
aki ön- húsával táplálja
a griffet, hogy csak szálljon szállva,
kit tőrbecsalt gonosz varázslat,
kit ezer ízre széjjelvágtak,
ki tegnap félholt volt, merő seb
s ma már ezerszer szebb, erősebb:
a nép, a nép mutatja meg
mindig, mit tegyünk, mint tegyek.
A magok csírázva kikelnek,
édesanyák kenyeret szelnek,
a gépek zümmögnek a gyárban,
a tűzhelyeken új parázs van.
Élni kell! Gyereket nevelni
és dolgozni és énekelni.
Ahogy belélegzem hazámat,
frissül a vér, múlik a bánat.



másik oldalon bejelölve bejelölve egy...

Férfi sírás

Se veled, te átok,
se nélküled, te kedves,
nem tudok én már élni.
Ha durván rádkiáltok,
azt kiáltom: kegyelmezz!

Őrizd, hogy őrizhessem,
azt, ami megmaradt még.
Egymás nélkül mit érünk?
A testedet, a testem,
a hűlő- foszló elmét.




aztán Játék...


Oda se hallgatok,
behunyom a szemem.
mondod, dermeszt a szél,
oda se hallgatok.
Mondod, perzsel a tűz,
behunyom a szemem.
Mondod, engem szeretsz,
oda se hallgatok.
Mondod, halott vagyok,
behunyom a szemem.


aztán...


Reménykedni,
amikor nincs remény:
gyávaság
és nem erény!
Bizony mondom:
olyik vadállat
különb az embernél.
Lerágja csapdába szorult lábát,
hogy vérzőn és csonkán,
de mégis
szabadon mehessen tovább.
(...)
mert igazán velem voltál,
külön már sohasem leszel.


Fodor József: Fáj, mik fájnak

Fájnak, mik fájnak, ha tudnád, szivem,
Ha mondhatnád, sem érti senki sem;
Fáj, hogy fut a perc, a víz elfolyik,
Fáj, hogy van, mi van, s alig tart, alig.

Fáj, hogy int a szép és megy, mint a hab,
S mi kedves, mi jó, annál hamarabb;
Fáj, ami van itt, annyi oktalan,
Mégjobban az, hogy száll mind, ami van.

Fáj, a váló perc, mostan jött pedig,
Fáj, hogy az öröm megkeseredik,
Fáj, hogy szép a lét s élni nem tudod,
És hogy nem érted ezt a bánatot.

Hangtalan bánat, csöndben hallgatom,
Hol szűnne ez meg, melyik csillagon?
itt benn egy szív fáj, nyugtot hol talál?
Egy csillag int: várj! Az is tovaszáll.

nézd, hogy szerette...

"én gondolok rád akkor is,
mikor mordul az ég,
s eső elől futó szél
utcákba reked, (...)
a szívemen
átlátok, mert senkim nincs,
s hogy te nem vagy,
a senki is
csak te vagy nekem."

S végezetül...

Rónay György: Október Szárszón. (részlet)

Mit akarsz még? Hogy jön a jég, meghal a tó? Tudom.
Én is jártam már erre télen.
Én is tudom, mi ez: a dermedés, amint elharapózik a halál
hártyája az életen, amint kegyetlen kéreggé keményszik.
söpörd csak a havat a jégen, söpörd csak, Szél, söpörd, gondolatban söpörd csak a halált. Úgyis hiába söpröd.
Nem hallod azt a hullámcsobbanást a parton? Nem hallod
azt a szűnhetetlen csobogást a nád közt?
Higgy nekem, Szél: ez az erősebb. Ez lesz, ha már én nem leszek,
ez lesz, ha már te sem leszel. És ebben mind a ketten
élünk tovább, mikor már nem vagyunk.
Ne félj, Szél. Én se félek. A hullámok halandók, de a hullámzás halhatatlan.

digg it | del.icio.us