Nedves

"Hogyan tudnék élni nélküled, hisz rólad szól az élet"... ez annyira megvan most bennem. Annyira... fáj? marcangol? nem, nem is, pedig szépen hangzik. Kár. Annyira érzem, ugyanakkor annyira nincs is igazán kihez ilyet és egyáltalán.

Az én életem nem is szól senki másról. Mostanában azon merengek, hogy talán én nem is erre pályára vagyok hivatott. De ezt már lehet, hogy írtam. Nem jönnek össze a dolgaim, egyetlen siker, amit elérek, az önmagammal kapcsolatos (pajzán gondolatok félre), de ma már ez is ingatag lábakon áll.

teljesen stabil elképzelésem a jövőmre nézve mint a kártyavár, egy fuvallatra összeomlott. Lehet, talán egy próba. De mennyi még? az ember egy idő után -bármennyire is küzd önnön hitéért- egy idő után elkezd azon morfondírozni, hogy vajh' miért. Nem rejtem már véka alá, s pont ezért válok majd nevetség tárgyává, hogy biztos elhivatottságot érzek a nemzet iránt. Nem lehet, hogy véletlen forr fel a vérem, nem lehet, hogy véletlen ez a tömény jegesedés, nem lehet, hogy véletlen vagyok ebben a világban. ám, milyen alapon gondolom, hogy nem lehet véletlen? nekem már mindegy... ezek szerint sehol nem tudok sikert elérni. Legfeljebb ebben a gondolatmenetben: tézis, cáfolat. Hát ez igazán gyönyörű.

tombol bennem a vákum. Halldd hát ember, üressé lettem... Egyetlen szerencsém, hogy még van egy-két menedékem. :) Ha nem is biztos...

digg it | del.icio.us