Nedves

In medias res. Voltál már úgy, hogy írni kéne, de nincs mit? Tanulni kéne, de nincs kedv? Aludni kéne, de nincs idő? Sétálni kéne és mélyen hallgatni ismert, ferde gondolatokról, de nincs kivel? A füle mellé suttogni, de nincs kinek? Hozzábújni, de nincs kihez? Kedves Naplóm! Hát voltál már úgy, hogy annyira tudtad, mit akarsz, hogy nem tudtad, mit tegyél? Ráz a hideg.

Sosem volt még így, így egyszerre minden ennyire rendben az életemben. Sosem volt még ilyen nehéz. Nehéz épnek maradni.


Egy kitikkadt szó ficereg a végbelemben. Nem merem levegőhöz juttatni, pedig annyira karmol... annyira kikívánkozik. Jaj, hogy megfullad idekint. Félek.


Néha rájövök, hogy életem túlnyomó része csupán eltékozolt idő. Rémisztően hangzik? A rémisztő az, hogy nem kezdek semmihez a tudattal. Mivégre ez a sok szófosás? S vajon véletlen, hogy pont ezt az egyet nem tudom kierőlködni? Vagy lehet, talán... előfordulhat, én nem is erre kárhoztattam? Mindig ez akartam lenni. Sosem akartam ez lenni. Védelem? Csendben elporladok a páncélom alatt. Azaz. Konszolidálódtam. Megint hidegrázás kapott el, mintha lenne kinek elrebegnem...

digg it | del.icio.us