Nedves

- Lyukat dobbantok a füledbe.
Meredő tekinteted már véka alá sem rejted?
- Hagyjál, lepkéket kergetek...
- Segítsek?
- Ahogy érzed.
- Pfuj! Mi ez a...
- Elkaptad?
- Ja nem. Ez csak a puncija.
- Preparált nyúlszar,
nem, mégse támad fel,
hiába mordulunk egyszerre
a szívárványos égre.
- Szívárványos égre?
Így is nevezheted,
de a színeitől csak a papírzacskó ment meg.
A fejére.
- Te sértegetsz.
Nem látod, nem is zavar téged,
hogy látszólag meddő sebből vérzek?
Vagy ennyire nem is féltesz?
- Magamtól?
- Talán. Rajtad spec. sokat gondolkodom.
Meg azon, hogy hova vágyódom.
- Mindjárt megmondom.
Hol oroszlán marja csontom,
szándékát nem leplezve dorombol,
cirógatást kíván, majd otromba mód
behajtja jussát, s engem bevégez a sors.
- Itt férgek csiklandoznak,
néha végbélből bájosan kipislognak...
- Majd nevetve visszahúzódnak a vityilóba.
- S így szép lassacskán savat falatozva
elmerülnek az élet gondjaiban.

- Én még mindig tőlük ijedek meg igazán.
- Akik vállad veregetik, 'Ne félj Drágám!'?
- Igen. 'Amíg engem látsz, nem üldöz magány.'
- Van egy kérdés, ami nem hagy nyugodni.
Miért vagyunk itt? Csótányt kergetni,
hasadt szíveknek lázasan szerelmet vallani,
vagy holnapot írni, és várakat dönteni?
- Boldognak lenni.
- Köszönöm, most kisegítettél.
- Nemcsak minden kérdés,
de a válasz is rejtély?
- Mint mondtad, a sors egyszer bevégez.
Csótány helyett lepkéket kergetsz...
- Remélem.
- A helyedben inkább félnék tőle.
- Tényleg?
- Igen.
- Hát Ámen.

digg it | del.icio.us