Nedves

Vasárnap este. Citrom utca. Kutyás néni. Morajló semmi. Csendesen cikázó madarak vagdosság a végtelent. Aztán egyszercsak azon kapod magad, h a villásfarkú osztódik, a felhő közel ereszkedett és valami jól megszokott papírmasé nem egészen úgy funkciónál, ahogy szokott. Könnybe lábad a szemed, -persze a világ foganatjától független- a mindenfélével megtöltött félfamentes bunkózik, nem elég, h elég miközben ég, de még a hamvait is az arcodba hányja. (hogy nem sül le a bőr a pofájáról?!) Következő pillanatban valami eszményi halk zakatolás a füledben, mint a vonat közeledik... jön... még mindig... aztán elcsap. És el is hallgat. Jó, akkor mára ennyi elég is, kérsz még egy kis Cherryt. Rádnéznek a barátaid... néznek, csak néznek, még mindig. Tüzet kérsz, de csak bambán bámulnak. Tudom, ezzel nincs semmi probléma, de most valahogy nem úgy tekintenek rád, ahogy szoktak... nem azzal a "dehülyevagyIstenem" nézéssel... valaki a kezedbe nyomja a gyújtót. Lángot (v láncot?) csiholsz, szívsz egy nagyot, az arcukba fújod, és mégegyszer és mégegyszer és szemrehányóan megjegyzed, hogy "nade ugye engem is csak égve dobtak el". No igen. Kis cigaretta de ékesen égsz... 'Az utolsó sípszó előtt hagyj üzenetet.'

digg it | del.icio.us