Nedves

Bár én, hálátlan nyelv, nagyon vigyáztam,
ne kényszerülj hazugságokra értem,
s tiszteltelek téged- nem úgy te: szégyen
szakadt rám általad, s düh kelt irántam:

midőn leginkább nyílnék szóra szájam,
irgalmat esdőn, megdermedsz, s ha éppen
szólalsz is, úgy cseng, oly furcsán-idétlen,
hogy alvó sem beszélhet tétovábban.

Hanem ti, bús könnyek, ha éjjelente
magányra vágyom, akkor is kísértek;
velem van Békém? - cserbenhagytok engem.

S ti sóhajok, kínt, féltést adni készek,
ilyenkor halkan jöttök s késlekedve.
Csak arcom vallja meg, mi dúl szívemben.

digg it | del.icio.us