Nedves

- Lyukat dobbantok a füledbe.
Meredő tekinteted már véka alá sem rejted?
- Hagyjál, lepkéket kergetek...
- Segítsek?
- Ahogy érzed.
- Pfuj! Mi ez a...
- Elkaptad?
- Ja nem. Ez csak a puncija.
- Preparált nyúlszar,
nem, mégse támad fel,
hiába mordulunk egyszerre
a szívárványos égre.
- Szívárványos égre?
Így is nevezheted,
de a színeitől csak a papírzacskó ment meg.
A fejére.
- Te sértegetsz.
Nem látod, nem is zavar téged,
hogy látszólag meddő sebből vérzek?
Vagy ennyire nem is féltesz?
- Magamtól?
- Talán. Rajtad spec. sokat gondolkodom.
Meg azon, hogy hova vágyódom.
- Mindjárt megmondom.
Hol oroszlán marja csontom,
szándékát nem leplezve dorombol,
cirógatást kíván, majd otromba mód
behajtja jussát, s engem bevégez a sors.
- Itt férgek csiklandoznak,
néha végbélből bájosan kipislognak...
- Majd nevetve visszahúzódnak a vityilóba.
- S így szép lassacskán savat falatozva
elmerülnek az élet gondjaiban.

Folytatás

Lelkem erkölcsi kötöttséget keres,
vallással nem állapodik az meg.
Nem hiszem el,
hogy hiába ordibálom
vérnedv arccal, áh, véres a torkom,
hogy a tahihi-i szabadságharc,
s a mobilvírus elleni tápanyag,
az a lötty a bélben, üröm,
és a farmerek inkvizíciós tervei
mind olyanok, mint a Micimaci,
ha épp téli álmát alussza, mormog-brummog,
mert akkor ugye épp nem ötöl ki Mein Kampfot,
csak vegetatív sejtrendszer, egy hulla,
s szebb napokon még Malacka sem molesztálja.
Egyetlen szóval kifejezve: az élet tervtelen mókájának
legelső mozdulata, egy terrorista világ harca,
mely a fehérkesztyűs ellenséget leigázza,
először csak a hajába tép, majd karóra húzza,
megsímogatja a homlokát, s a karót benne felgyújtja.
Meggyullad az, miként élvezi a lángot,
víziók gyötrik és kéjes álmok.
Ez hogy eshet meg? Mármint a Malacka... -Ahogy most kérded.
Ó, tehát rühesnek tetszik lenni kend?
Nem, ezek csak az ideges,
A bogarak a bőröm alatt.
Így hát. És mit lehet tenni?
Semmit.
S téged most ki kérdezett?
Hát te.
S ezt neked ki hiszi el?
Micimackó. Nem. De én sem.
Na látod.
Látom. Hagyjuk is. Jó éjt, barátom!

Az ember hazát ölt,
s a törvény mégse üvölt?
Válassz! Káin-átok,
vagy legyen hazug frigy rátok?
Zsigerelted büszkeséged,
E lélekzetből vett hajszáleret,
szép, ha hiszed, ha szívet is szaggat,
a boldog ember bár lőfegyvert ragad,
igaz az otthon
s igaz tejet, fehér kenyérrel bort,
s végül finom mérget adott.
Lásd! Kérlek, igaztalan vízió a nemzet,
harminc-milliárdos derű előtted.
Nem látod e keserű nedűt az Anya szemében,
mert kezei közt sóhajt a Gyermek,
s hogy az ifjú szemében izzik a láng,
Te csak "élj a mának"! Na ezt kántáld!

-Mire gondolsz drága?
-Nézd, ha azt akarnám,
tudd agyam min szaladgál,
nagy valószínűséggel mozogna a szám.
-Értem már...
mindent leegyszerűsítesz.
-értem már, hogy lehet,
hogy öngyilkossági arányban csak a finnek
előznek meg, gyaláznak le minket.
-Hogy tíz magyarból hat depressziós?
Most mért rimánkodsz? Az nem is súlyos.
-Tudod, mit vesz a halott, ha kinyit a bolt?
Élesztőt. Még Oroszországban is,
pedig ott a nőknek vodkával zuhanyozni
nem kifejezetten legális.
-Legyünk őszinték, vágd fejemhez, kérlek,
hogy nincsenek jó kérdések.
Ezek után mit rebesgessek néked?
Ha kinyitod az ablakod,
ezernyi pipacs lobog,
dadognak az ürgék a réten,
mindenki ezt teszi, csak én nem hajlongok éppen.
-Tudom, tudom jól, hogy hibázok,
mert ez lennék, pitiáner bűvész,
De mit számít ez, hisz csalás az egész.
-Mint a hős eszménye, ki kegyetlen harcokban, hol csurog a vér,
nem csügged megmenteni mások lelkét.
-S ezzel egyidejűleg egy mihaszna barbár,
Ki az ételt sem meri megfogni puszta kézzel tán.
Tömegsír felett csapatszellem áll.
Magyarország.
-Na azért ne legyünk már ilyenek.
Ellentétben a közhiedelemmel,
Itt is van csapvíz, pasta és Duracell elem.
-Pár éve országod hallatán
Enni is adnak már!
Tény, hogy nincs sok olyan ország,
melynek régi államformája királyság,
de nem volt királya, csak kormányzója,
s bár e kormányzó tengernagy lenne,
az országnak bizony nem volt tengere.
-Elég! Nesze, itt van egy kis mese,
a tündér lovagnő
a század korrupciója ellen!
-Oh, mint... mint akit sértegetnek az évek,
S ha rám lehelled tekinteted,
Én megfagyok, kérlek...

Szikrát vet a Hold a kavicson,
éppoly szende, mint pillantásod homlokomon.
Nem árt az senkinek, csak mint a légy,
melyet fogpiszkálóra húzol mosolyogva, ez a vég.
Az a fogpiszkáló, a röpke halálát okozó.
-Mert röpke élethez ilyen halál való-
Valaha ott lapult a zsebed mélyén,
Várva a percet, mikoron a WC...
Nem, nem dugulást megoldani,
Sem tömülést szítani
Nem használatos az,
szóval a WC eldugott sarkában,
a bűzterem szögletébe ájulsz, félve,
Mint az a gézengúz óvodás, ki rendetlenkedett,
rettenthetetlen erejével, igen, te
ötven év elteltével ott állsz,
falnak fordulva bányászod szád. Au!
Hát feljajdulsz?
Ez csak egy fogpiszkáló.
Na bezzeg a légy. Ő nem nyávogott.
Hősiesen tűrte a kiképzést.
Vagy te talán hallottad, mikor rákérdez:
Ugye nem fog fájni? Ugye látom még a családomat?
És te? te látod?
Nem a kandallón a fényképre gondoltam.
Hogyan? Tessék? Arany foglalatban?
És nem is a gyerekszobára.
Komolyan nem látod, mennyire unnak?
Én jó szülő leszek. Én jó szülő vagyok.- mondtad.
Csak az a... ne lenne oly pimasz.
Furcsa, én sose voltam ilyen kamasz.
Komisz. Nincs agya. Tőle örökölte.
Csak ő lehet a saras. Vajon hol rontotta el?
Én szültem... meg az élet.
az élet... na attól sokat kapott.
aztán újra, és megint,
és számtalanszor. Nehéz volt.
De sikerült. Hát így hálálja meg?
Ezt érdemlem én?!
Állj! Elég!
Nekem talán könnyű volt?
Élettapasztalat. Na látod,
az van. Temérdek.
S hogy mit érek vele?
Semmit, mint a legyecske.
Ki kérdi, hány akadémián
fejlesztette repülési szakértelmét?
leginkább senki.
Te mért mosolyogsz?
Milyen alapon, jogon gondolod,
Hogy egy ilyen hártyásszárnyú
Nem több, mint te, te befásult?
Ő nem panaszkodik,
úgy, mint mi,
nem kesereg, nem anyagias, nem erkölcstelen,
s fogadok, nem mondja, hogy 'ezt nem merem'!
Tériszonya sincs.
Az a Hold,
Ami neked csak az elrúgott kövön hajolt,
vagy cikázott szemed elől a Duna vizén,
Neki közelebb van, elérhetőbb, mint neked én.