Nedves

'Vártalak egy síneket megvilágító,
Törött lámpabura alatt.
Azon a vonaton leszel,
amelyik itt nem áll meg.

A zakatoló percek kegyetlenül
Ketyegnek egyre hangosabban
Ugrálva a hypo szagú váróterem
Összetört kövein.

Csakazértiszakatolsz.'

"Várj rá, szerezd meg és becsűld mindhalálig, mert ennél szívközelibb támaszod úgyse lesz soha!" /Venyercsán Péter/

"Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy."

(Ha vki felismeri, jelezze : ))

"Nagy szívet adunk neked, de ha bort iszol, boldogtalannak látod majd a világot."

Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.
Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.

Volt egy játszótársa, úgy hívták, hogy Jani
Jó barátja madártollat hozott őneki
A tengert együtt járták, repült a kis hajó,
Paff hátára felült Jani, így utazni jó.
Sok király és sok herceg és mind a kalóz nép
Köszöntötték, ha jönni látták, mert tisztelték nevét.

Hiszen ő volt Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.
Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.

Örökké él a sárkány, de nem úgy a kisfiú.
Színes tollakkal nem játszik a felnőtt ifjú.
Egy szürke éjjel aztán Jani nem jött többé el,
S Paff, a sárkány otthon maradt, bár várta a tenger.
Hét fejét búsan rázta s tizennégy szemmel sírt,
Többé nem kelt útnak eztán, így mondták a hírt.
Mert barát nélkül gyenge még a sárkány is,
Paff elbújt a barlangjába, s most híre hamva sincs.

Pedig ő volt Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.
Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.

legalább azt mondd meg hogy hová menjünk
az ostobákkal mihez kezdjünk
a szupersztrádám a hiperkarmált
sorsunk nekem is meg lett írva
aki írta az az égből nézi
ott az első sorban ül és mégsem érti
csak bámul rám, hogy minden rendben
neked könnyebb minden
azt a dobhártyát kicsit összébbhúzni
süket füllel könnyebb úszni
de ha engem hallgatsz melléd úsznak
a füleid nélkül is visszahúznak
hát ez van csak azt nem tudni
hogy te mi a faszér jársz el szórakozni
ha alszol szinte egész végig
csak akkor kelsz mikor a pultból kérik
és már olyan mindegy hogy mennyit is iszol
és olyan mindegy hogy mit is gondolsz
és marhára nem baj ha sosem bírtak
akik azt se tudják hogyan hívnak
ez az egész ha mi épp úgy vesszük
ahogy mindenki más is itt velünk együtt
igazi pedig csak annak tűnik
akik igazak azok az ilyet el nem tűrik
ez a helyzet ez csak a lóvét nyeli
aki megengedheti mind megengedi
a világ az ilyen és itt vagy benne
hát mondd meg nekem mi értelme van
a táncnak ha nem a szex meg a drogok
ami igazán kell ez az a dolog
ami eltűntet mint a szamarat a ködben
és mellettem vagy de messze tőlem
aki számít azt te sosem látod
aki valamit is akar az a jóbarátod
aki megesküszik hogy jóbarát vagy
pedig többnek tart mint egy jóbarátnak
az a sumák fajta az sosem mondja
csak nevetgél hogy neki nincsen gondja
pedig elevenen eszi meg a penész érted
sokra képes aki szeret téged
és hiába mondod hogy sosem kérted
és hiába mondod hogy azt nem lehet
és te hiába látod hogy szép az élet
ha nem látja senki más cseszheted
vége.

Sötéten hátat fordítasz,
Kisikló homlokodra
A csillagöves éjszakát
Kezem hiába fonja.
Nyakad köré ezüst pihék
Szelíd pillérül állnak,
Bizalmasan belém tapadsz,
Nevetsz- vadul megütlek!

Sugárzó párkányon futunk,
Elgáncsolom a lábad,
Felugrassz és szemembe kapsz
Sebezhetetlen állat!
Elszürkül arcod, hátra buksz,
Vadul zuhanni kezdesz,
Az éjszaka trapézain
Röpülsz tovább, emelkedsz.

A rebben? való fölé,
Kegyetlen néma torna,
Mégcsak nem is kiálthatok
Követlek, szívdobogva,
Merészen ellököm magam,
Megkaplak és eldoblak,
Elterülünk hálóiban,
A reng? csillagoknak.

Most kényszerítelek, válaszolj,
Mióta tart- e hajsza?
Megalvadt szememben az éj,
Ki kezdte, ki akarta?
Mi lesz velem, s mi lesz veled?
Vigasztalhatatlanul szeretlek!
Ülünk az ég korlátain,
Mint elítélt fegyencek.