Nedves

Nekem ne mondja senki, hogy 19 évesen fogalmam sem lehet az életről.

Én hazudtam rendőr szemébe, én vizeltem kémcsőbe, én reszkettem, hogy valaki fel ne ébredjen, én reszkettem, hogy ne bántsanak, nem, nem az aluljáróban. Én szaladtam más elől. Én szöktem meg helyről. Én biztattam válásra a szüleimet. Én szégyenkeztem más tettei miatt. Én tagadtam le valakit, én megbántam, én sosem fogok megbocsátani magamnak dolgokat. Én tartottam Apám helyett Apámnak embert. Én úgy érzem, hátba támadtam. Meghalt. Itt van. Nekem mondták már, hogy kevés van vissza. Nem hittem el. Sok lett vissza. Én voltam orvosi kísérlet. Voltam számadat. Engem utasítottak vissza. Én utasítottam vissza. Én éreztem magam kínosan birkák közt nem birkaként. Ez nagyképűség. Én láttam meghalni magam mellett embert. Gyermekként gyermeket. Láttam sírni azokat, akikről ma azt se hinném el, hogy érző emberek. Én magam is sírtam. Én megtanultam mi az, hogy nincs. Azt is megtapasztaltam, mi az, hogy van. Értetlenül állok a szidalmak előtt: miért adok? Tőlem vettek le annyi vért, hogy aztán adniuk kellett. Inhaláltam pálinkával egy vizsgálat miatt, ami előtt a szomszéd mentős bácsi sírva fakadt a bánattól. Én örültem már, hogy vége lesz. Én voltam -talán pont ekkor?- az élet alfája- omegája. Én ünnepeltem egymagamban Karácsonyt. Beszélgettem őexcellenciájával és kaptam virágot hajléktalantól. Én segítettem fel olyan embert a földről, akihez más hozzá sem mert volna érni. Én nem vesztettem el a hitemet, amikor mindenki más igen, de rendre elvesztem, amikor minden a saját medrében folyik. Én azt látom, hogy az egyetemen a hallgatók nem képesek egy olyan kérdést megválaszolni, hogy miért vitázunk. Miért? Hogy igazságot szüljünk. De a birkáknak nem is jellemzője, hogy igazságra törekedjenek. Fogadni mernék, azt sem tudják, miért élnek. Akkor hát miért élnek?

Tágra nyitott pilláim közt azt látom csak, egyedül azt, hogy ha cinkosan kipislogok elveim alól, minden könnyeden szalad el mellettem, s izomgörcs nélkül átúszhatom a Nílus deltáját. Ha azonban nem fekszem a sodrás mocskos vízére, s szaladok az árral elalélva az élvezettől, hanem állva maradok, mint egy kőszikla, jön egy eget- földet rengető szélvihar, mely a félteke minden szilánkját a szemembe hányja, hogy megvakulok. Valóban így van. Empirikus. Kezdetben még könnyezik a látóideg-környékek a helyzetet, később, az idő múlásával e temérdek lom izolálja ezeket az ösztönös reakciókat... legfeljebb saját könnyembe fulladhatok bele, míg ez már lényegtelenné is válhat, hisz a kősziklából szél által összesodort szeméthalom válik- mit legtöbben hegynek látnak. Színtiszta képmutatás. "Kislányom, inkább meghalni állva, mint élni térdepelve". Mégis... ha nincs meg bennem az öntisztítás képessége, vajon nem erkölcsösebb nyíltan a mocsárra heveredni, mint tetszelegni erényeinket belepte napfényben csillogó sáros masszánkkal? S vajon van, ki öntisztító jellem? Ki bocsátja meg bűneinket, ha mi nem tudjuk? Ki bocsátja meg mások bűnét? Van határ bocsánat és felejtés között?

"Aki nem talál ürügyet az ivásra, az életképtelen." :)"Hol van ilyenkor a Zorbán? Miért nem tesz semmit?!" by Fefi

Nem értem, annyi ember miért csodálkozik, ha tükörtojást készít, nem kaviár lesz a vacsorája. Örüljön, hogy nem rák, most erről ennyit.

Sit tibi terra levis!- Legyen neked könnyű a föld!
Tempora si fuerint nubila, solus eris…– Majd ha felhők jönnek, meglátod, egyedül leszel…
Nemo ante obitum beatus.- Senki sem boldog a halála előtt.
Memento mei, memini tui!– Emlékezz rám, emlékezz rád!
Inter folia fructus:– Levelek közt a gyümölcs:
Servile caput nullum ius habet.- A szolgának semmilyen joga nincs.
Homo non fit, sed nascitur.– Emberré nem lehet válni, csak születni.
Memini te hominem esse!– Emlékezz: ember vagy!
Nulla poena sine culpa,– Nincs büntetés vétek nélkül,
Quot homo, tot poenae.– Ahány az ember, annyi a büntetés.
Tempora mutantur et nos mutamus in illis,– Változnak az idők és mi is velük változunk,
Sed,– De,
Iniuria non excusat iniuriam.– Jogtalanság nem igazol jogtalanságot.
Macte, puer, macte, sic itur ad astra!– Rajta fiú, rajta! Így jutsz el a csillagokig!
Sic transit gloria mundi.– Így múlik el a világ bölcsője.
Secundum…– Eszerint…
Autem Mea culpa.– Ez az én vétkem is.

Herakleitos barátunk szerint nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, tehát vagyunk is, meg nem is. Másik ókori ismerősünk úgy véli, az igazság az arány bizonyos esete.

Igazság sosincs önmagáért, minden esetbe kapcsolódik valamihez, valakihez. Ha nem léphetünk ugyanabba a folyóba, akkor az igazság arányossága (maga az igazság) is folytonos változófélben lévő eszme, nem állapot. Igazságról hát csak múlt időben beszélhetünk joggal, de mivel a történelem a jövő függvényében át -és átértékelődik, így adott állapot sem biztos. Ebben az intervallumban hát igazság nincs is, nem is feltétlen lesz és nem is feltétlen volt. Vagyunk is, meg nem is.

Tovább. Tegyük fel, tényleges igazság állapota áll fenn - az igazság igazsága megkérdőjelezhetetlennek tűnik. A mostani igazság már most a múlté, a jövő ismerhetetlen és ha nem kizárólagos valami létezése, akkor az nem bizonyítható, tehát nem mondhatjuk, hogy van, megegyezés alapján tehát nincs.

Namost, ha nincs igazság, akkor az iménti tézisem sem lehet igaz. Ha pedig mégis igazam van, akkor valamit gyökeresen elronthattam, hiszen igazságom szerint nincs igazság. Akkor most hogy is van ez?

50 pluszpontot kap, aki felcsináltatja magát. roma vagyok, segílykén élek, van 6 gyerekem, bekerültem az orvosira. v a jogra... még jobb

van egy visszatérő álmom. Szakadék szélén állok. szakadék körül végig magasodik a föld... mintha lefúrtak volna egészen a halálig. kétségbe vagyok esve, csak a mókuskereket látom és sehol egy kiút... semmi. az egyetlen, amit tehetek, hogy beleugrok a szakadékba. ennek is épp csak annyi értelme van, hogy vége legyen. és akkor a túloldalon meglátok egy barlangot. és a barlangból egy nagyon halvány, vöröslő ködös fény sugárzik. de abból is épp csak egy színfoltot látok. és valaki ott áll a bejáratánál és bátorít, hogy menjek oda. mennék. ez minden vágyam, túljutni oda, hozzá. de a szakadék túl nagy, túl széles ahhoz, hogy át tudjam ugrani, körben pedig átjuthatnék, de nagyon kockázatos, mert ugrándozni kell a szirteken, ráadásul semmi kapaszkodó sincs. rettegek. mindenki más elindul, és mindenki más már át is ért, de az az ember odaát csak rám vár. biztosít róla, hogy nem fogok leesni, mégis félek. nem tudok hinni neki.

sokáig nem értettem ezt az álmomat. most már azt hiszem, kezdem megérteni. hát ebben is tényleg csak rólam van szó, mint Jung is megmondaná. Már csak annyi lenne a kérdésem, hogy aki túl a 'halálon' engem akar és csak engem, az Isten, Ördög, vagy halandó? mert igazából csak akkor juthatok át, ha halandó, ugyanis ha túlvilági, ahhoz előbb meg kell halnom, s akkor zuhanok. Lehet hogy most is porgatóriumban vagyok?

Két véglet között pereg életünk
Ma szeretet- holnap gyűlölet,
Ma hűség- holnap árulás,
Ma dicséret- holnap szitkozódás,
Ma biztonság- holnap kétségbeesés,
Ma siker- holnap összeomlás,
Ma kedvesség- holnap kegyetlenség,
Ma határozottság- holnap bizonytalanság,
Ma rendíthetetlen hit- holnap reménytelenség,
Ma minden- holnap semmi.

Fest a jóember, hogy a virág van a vázában. Csendélet. Egyesek szerint unalmas. Mások szerint szép. Szerintem pedig fel kellene tenni a szokott kérdést: Miért? Miért a virág van a vázában? A virág a váza rabja. Virág nélkül élettelen (gátlástalanul és arcátlanul még így is csendÉLETnek neveznénk...), halott, csak egy tárgy. A virággal együtt azonban maga az élet. Akkor hát miért nem helyénvalóbb a vázát festeni a virágba? Végtére a váza a virág rabja... léte is csak a virág kedvéért van, másfelől, a szexualitáshoz ugye ragaszkodunk s a természet is folyton ismételgeti önmagát. Ha tehát -természetünknél fogva- a vázába rajzoljuk a virágot -vagyis az életet-, akkor hát a váza a nő. Köszönöm, nincs is több kérdésem. Illetve... azért mégiscsak. Most, hogy arra jutottunk, hogy a váza és a virág szerepe valamiért felcserélődött (MIÉRT??!), eszünkbe kell jusson, hogy nem vagyunk kivteles elmék. Ebből adódik, hogy más már korábban rájött erre az igazságra. Ha így van, akkor miért nem festett mégse soha senki olyan képet, ahol a váza van a virágban? Miért hazudunk a nyilvánvaló igazságokról? Bátorság vagy félelem? Félelem? Biztos vagy benne? Megint feladtam a leckét...