Nedves

In medias res. Voltál már úgy, hogy írni kéne, de nincs mit? Tanulni kéne, de nincs kedv? Aludni kéne, de nincs idő? Sétálni kéne és mélyen hallgatni ismert, ferde gondolatokról, de nincs kivel? A füle mellé suttogni, de nincs kinek? Hozzábújni, de nincs kihez? Kedves Naplóm! Hát voltál már úgy, hogy annyira tudtad, mit akarsz, hogy nem tudtad, mit tegyél? Ráz a hideg.

Sosem volt még így, így egyszerre minden ennyire rendben az életemben. Sosem volt még ilyen nehéz. Nehéz épnek maradni.


Egy kitikkadt szó ficereg a végbelemben. Nem merem levegőhöz juttatni, pedig annyira karmol... annyira kikívánkozik. Jaj, hogy megfullad idekint. Félek.


Néha rájövök, hogy életem túlnyomó része csupán eltékozolt idő. Rémisztően hangzik? A rémisztő az, hogy nem kezdek semmihez a tudattal. Mivégre ez a sok szófosás? S vajon véletlen, hogy pont ezt az egyet nem tudom kierőlködni? Vagy lehet, talán... előfordulhat, én nem is erre kárhoztattam? Mindig ez akartam lenni. Sosem akartam ez lenni. Védelem? Csendben elporladok a páncélom alatt. Azaz. Konszolidálódtam. Megint hidegrázás kapott el, mintha lenne kinek elrebegnem...

Nem tudom az álmom és már nem is nagyon küzdök érte. Magányos vagyok.

Pontokba szedem a gondolataimat és azokat a tényeket, amikkel mostanában találkoztam. Az eredmny azt hiszem, elgondolkodtató...

- Ha megérdezel valakit a családi állapotát illetően, a következő válaszokra számíthatsz: "alig várom; szerencsére; sajnos; a titkárom intézi; teknőseim vannak".
- Ha megkérdezel valakit a gyermekei hogylétét illetően, a következő válaszokra számíthatsz: "hála Istennek tegnap megjött; 1-3; 4-26; kikötőnként kb. kettő; a titkárom intézi; teknőseim vannak."

- Ha megkérdezel valakit, mi a véleménye Istenről, a következő válaszokra számíthatsz: "amikor egy kísérlete nem sikerült, megprbálta egy özönvízzel elmosni a nyomokat"; "az első két diákot kidobta, mert megtanultak vmit az ltaluk előírt anyagon kívül"; "nem kért engedélyt az etnikai bizottságtól, hogy emereken kísérletezzen" és persze: "a titkárom intézi" vagy "teknőseim vannak".

- Ha megkérdezel valakit, a nemi identitását illetően, a következő válaszokra számíthatsz: férfi; nő; ne sértegess; nem beazonosítható.

- Ha megkérdezel valakit, hogy kivel búja szívesen ágyba, és elkezded sorolni: "A, a feleségével" akkor biztosan félbeszakít, mondjuk a következőképp: hogyne; hogyisne; akkor a B!; a titkárom intézi; teknőseim vannak.

- Állítólag a szerelem az, amikor "megbánt, de te nem kiabálod le a fejét, mert tudod, hogy azzal megbántanád". A plátói szerelem meg olyan, mint kívülről nyalogatni egy lekváros üveget. Azt hiszem, egyiknek sincs túl sok értelme.

- Magyarország az EU-ban az ötödik legdohányzóbb társaság. (Lengyelország van az élen.) Viszont a legalacsonyabb a szívtranszplantciók száma. Mi vagyunk a brazil sorozatok legnagyobb felvevőpiaca. Évente 8000 terhességmegszakítással és 3500 öngyilkossággal büszélkedhetünk.

- Quatorban a nőknek fátyollal el kell takarniuk az arcukat. A mellbimbójukra semmiféle szabály nem vonatkozik.

- Irakban a férfiak törvényesen szeretkezhetnek halott feleségükkel, ha az még meleg.

- A legtöbb mohamedán országban egy báránnyal folytatott szexuális kapcsolat után tilos fogyasztani annak húsából.



- Megkérdezte, hogy homok ment-e a fogaskerekek közé. Azt vlaszoltam, h szerintem fogaskerék ment a homokba.

- Tegnap éjjel megint rámjött a szokásos nem tartozom sehova érzés. ezzel csak az a baj, hogy aludni szerettem volna, nem pedig ébren utálni az életemet.

- Ma új napot élek. Ma jobb lesz minden... :(

Mélyen tisztelt Horn Gábor SZDSZ-es frakcióvezető úr (igen, ő a delikvens "menj a p*csába/jaaztafideszmondtavolna") megjegyezte egyik beszédében, szüleit a nyilasok a Dunába lőtték. A mélyen tisztelt Horn Gábor SZDSZ-es frakcióvezető úr 1955-ben született, míg a nyilas megmozdulás 1945 tavasza óta él a magyar emlékezetében. Ebből adódik, h a m. t. H. G. SZDSZ-es f. úr vagy maga a Messiás, vagy egy ocsmány alak, akit -amint nagykorú leszek- első dolgom lesz halottgyalázásért és népámításért beperelni. (Infó Váli Ferenctől érkezett.)

Jó magyar ember x%-a (a szégyen miatt inkább nem is említeném) nem érti meg a 13 szónál hosszabb mondatokat. Hány szóból is álltak a választáson a kérdések? (Infó Bobály Emesétől.)

Süt a nap, galambok gabalyodnak a parókámba és hajlandó vagyok beismerni, h nem láttam a 101 kiskutyát. És még van képem így emberek közé menni...

Ágy alól ugyan nem, de magáról a hevederről már lezavartam az egy szem csóka kosarast is. Újabb páciens? :P

- örülök -nem nem a tavasznak- hogy meleg van,

- hiányzott már, hogy legyen pár percem a barátaimra,

- sok gondolat fúrja a fejem,

- kellene menni csak menni a szabad ég alatt a semmibe a sehonnan a semmiért... egy senkivel megsemmisülni

- fáradt vagyok

- nem fogok már megint, csak aludni

"a szülőket már csak kész tények elé állítottam. megdöbbentek. ahogy én is, h volt erőm (...) annyit mondtam, h nem érzem úgy, h különösebben magyarázkodnom kéne, de azért indoklok. S h h fogadták? megköszönték az őszinteségemet, h munkatársuk voltam, és, h most cserben hagytam őket. persze én is csak köszönni tudtam amit ott tanultam. kutyául érzem magam, persze... komolyan, nehezebb volt, mint egy szakítás.. talán mert ehhez egyáltalán nem vagyok hozzászokva. És mert ez jelenetette a mindent." (idézet egy régi levélből)


Kb. azóta -is- keresem a helyem. Reménytelenül. Bánkódva a múlt és a jövő ballépésein, hiába. Keresem magam, keresek valakit, keresem a helyet, az időt, a nyugalmat és a véget. Várok a sorok között. Árnyék vagyok. Egyre tisztábban látom, hogy a remény illúzióját tudtosan kellene kiírtani, hogy aztán a pusztán leülhessek egy sziklára (vagy szilánkra?) és az idők végezetéig bambán bámulhassam a végtelent, nyugalomban. Hogy a gondolat is kivesszen belőlem.


Perpill csak önmagam torz és egyre torzuló ábrázatát kémlelem a vízben... Amíg esik az eső, nem várható szivárvány s a kép is csak tovább foszlik az éjjben.


De csitt! Szemem tükrében épp hullámzó fények táncolnak! (Vajh miért von pont ez önfeledt pillanatomban kérdőre egy szigorú szó? "Infra frekvenciája? Odafigyelni!")

Ujjhegyem pillérein lengén rebegő gyűlölet. Damil idegeket heggeszt a fagy. Én meg csak meghűlve állok a salakos téren, egy kaviccsal farkasszemet nézve érzelgek. Nevet, nem fázik. Belerúgok, elszáll. És most? Keresem... a többi folyton pislog.

Maroknyi ember kinek csodaszép nyaki vénája van, már csak a vér fogyatkozik belőlük (ha rossz májú lennék, azt mondanám, a "pucájukból"). Persze lehet csak én köhögök túl csúnyán. Érv és ellenérv természetesen nincs, illetve nem elfogadott.

Berekedt remegő hangom mélyen a fejemben hallom. Szebb napokon mást is.

"Ksécs! Té miłcsés!" Azaz kiabálj te néma. Bár már hiába... nincs kinek, nincs miért. És én is ugyanígy.

Szépen nőiesen összegzem a történetet: nem kellene MINDENT elkúrnom.

holnap... "jó reggel. lehetetlen mindenre emlékezni"

Vasárnap este. Citrom utca. Kutyás néni. Morajló semmi. Csendesen cikázó madarak vagdosság a végtelent. Aztán egyszercsak azon kapod magad, h a villásfarkú osztódik, a felhő közel ereszkedett és valami jól megszokott papírmasé nem egészen úgy funkciónál, ahogy szokott. Könnybe lábad a szemed, -persze a világ foganatjától független- a mindenfélével megtöltött félfamentes bunkózik, nem elég, h elég miközben ég, de még a hamvait is az arcodba hányja. (hogy nem sül le a bőr a pofájáról?!) Következő pillanatban valami eszményi halk zakatolás a füledben, mint a vonat közeledik... jön... még mindig... aztán elcsap. És el is hallgat. Jó, akkor mára ennyi elég is, kérsz még egy kis Cherryt. Rádnéznek a barátaid... néznek, csak néznek, még mindig. Tüzet kérsz, de csak bambán bámulnak. Tudom, ezzel nincs semmi probléma, de most valahogy nem úgy tekintenek rád, ahogy szoktak... nem azzal a "dehülyevagyIstenem" nézéssel... valaki a kezedbe nyomja a gyújtót. Lángot (v láncot?) csiholsz, szívsz egy nagyot, az arcukba fújod, és mégegyszer és mégegyszer és szemrehányóan megjegyzed, hogy "nade ugye engem is csak égve dobtak el". No igen. Kis cigaretta de ékesen égsz... 'Az utolsó sípszó előtt hagyj üzenetet.'

egy kicsit magamról.

egy történet... lehetne... egy igaz történet, egy megdöbbentő, egy tanulságos, egy felkavaró és egy... na elég.
mert ugye mi van, ha mégis. Utazás a koponyám körül? félek, ember, halld, én, ki a lehetetlent is oly merészen és álcázva, most mégis, félelem zárt a markába, megfogta kacsómat és rángat az álmába. Dehát az nem lehet, hogy én. Ily fiatalon? még alig éltem. Nem is éltem.
Átközött csütörtök öt óra. Diagnsztizálni kell? Kétlem. Egy számot kérek szépen! MOSTTTT!!
Reszketek. Izzadok. Nem gondolok. én már semmit. csak hogy, hogy, hogy és hát mégis. Mert mi van, ha? jahogy semmi? megdöbbentőnek spec. nem megdöbbentő. Tanulságot bárhol keresek benne, hááát, hát. És akkor ugye hogy felkavaró lenne? Effelől is akad kétség... jószerével bőven. Igazából nem is értem, miért vagyok fennakadva, hisz oly sok emberrel megesik, nem én vagyok az első, és nagy valószínűséggel az utolsó sem. Remélem, h ezt az üzenetet majd idővel unalmasnak fogom tartani és leszedem. Minden esetre, nem akarok amolyan utolsó emlékeket hátra hagyni. Az senkinek nem jó.
De mondd, te hogy reagálnál, ha esetleg?

én lehet csak kacagnék...

Tegnap este valami történt. Nem tudom megmondani, minek a foganatja, hogy ez a most is itt poshadó üveg kefír, vagy a cherry hatása volt-e, de visszahőköltek érzéseim szememre hányták a kérdést. A Kérdést. Miért vezeklek? Dideregtem érted. Érted, ugye? Magamért. Ezernyi hullajelölt dagonyázik a sárban s én önként puha éjjre fekszem, ahelyett hogy... életeket mentenék. Ezernyi hullajelölt kötötte fel magát ez egyetlen idegen. Idegen idegemen. Azt hiszem, még mindig inkább megmentettem őket, mintsem. Tán te is ennek a szagát érzed? Lázasan keresem a Minotauruszt a fejemben. Nem. Bocsánat. Hazudtam. Helyénvalóbb: a fejünkben. Most azt hiszed, csak üresen egymás mellé dobálom a szavakat. Igaz? Hittem, hogy körös- körül csak a félelem zátonyai ragyognak. Perpill azt hiszem, h tegnap erre sikerült rájönni. Hogy csupáncsak hittem. Most viszont már látom, hogy igazam volt, ám a történet ambivalens, hiszen én nem látok ki az öbölből. Én félek csak, én egyedül. Te már rég kijutottál a nyílt vízre. Te már... sehol se vagy.