egzisztenciahányados
Nekem ne mondja senki, hogy 19 évesen fogalmam sem lehet az életről.
Én hazudtam rendőr szemébe, én vizeltem kémcsőbe, én reszkettem, hogy valaki fel ne ébredjen, én reszkettem, hogy ne bántsanak, nem, nem az aluljáróban. Én szaladtam más elől. Én szöktem meg helyről. Én biztattam válásra a szüleimet. Én szégyenkeztem más tettei miatt. Én tagadtam le valakit, én megbántam, én sosem fogok megbocsátani magamnak dolgokat. Én tartottam Apám helyett Apámnak embert. Én úgy érzem, hátba támadtam. Meghalt. Itt van. Nekem mondták már, hogy kevés van vissza. Nem hittem el. Sok lett vissza. Én voltam orvosi kísérlet. Voltam számadat. Engem utasítottak vissza. Én utasítottam vissza. Én éreztem magam kínosan birkák közt nem birkaként. Ez nagyképűség. Én láttam meghalni magam mellett embert. Gyermekként gyermeket. Láttam sírni azokat, akikről ma azt se hinném el, hogy érző emberek. Én magam is sírtam. Én megtanultam mi az, hogy nincs. Azt is megtapasztaltam, mi az, hogy van. Értetlenül állok a szidalmak előtt: miért adok? Tőlem vettek le annyi vért, hogy aztán adniuk kellett. Inhaláltam pálinkával egy vizsgálat miatt, ami előtt a szomszéd mentős bácsi sírva fakadt a bánattól. Én örültem már, hogy vége lesz. Én voltam -talán pont ekkor?- az élet alfája- omegája. Én ünnepeltem egymagamban Karácsonyt. Beszélgettem őexcellenciájával és kaptam virágot hajléktalantól. Én segítettem fel olyan embert a földről, akihez más hozzá sem mert volna érni. Én nem vesztettem el a hitemet, amikor mindenki más igen, de rendre elvesztem, amikor minden a saját medrében folyik. Én azt látom, hogy az egyetemen a hallgatók nem képesek egy olyan kérdést megválaszolni, hogy miért vitázunk. Miért? Hogy igazságot szüljünk. De a birkáknak nem is jellemzője, hogy igazságra törekedjenek. Fogadni mernék, azt sem tudják, miért élnek. Akkor hát miért élnek?
digg it
del.icio.us
