Nedves

Sok balf*sz ember... na tessék, megszólaltam. Lehet, h felgyújtom a konyhát, de legalább halkan teszem, nem csapkodok, nem sikítozom és főként nem zavarom ügyefogyott zörejeim manővereivel a szomszédokat, mikor áldott pillanatokban szürcsölik a déli kávéjukat és pöfékelik a rojtosvégűt.

Mintha egy kastélyban szaladgálnék végig a szobákon. Kinyitok egy ajtót, bezárok egy ajtót. Minden szobában tanulok valamit, de egyikben sem maradok körbenézésnél tovább, ha valamelyikben mégis leülnék, legalább megszusszanásig, a bársony kanapé biztosan tele van tűzdelve százas szögekkel...

Újabb páciens.

Azt mondta, hiányzom. Kapkodtam a levegőt. Piszok nehéz volt kimondani: "te is". Pedig komolyan gondoltam.

Tegnap azt mondta egy dalra: "ezt bármikor". Negyed órája hallgatom, rossz kedvem lett. Talán csak azért akar velem lenni, mert szenvedni akar.

Ha szenvedésre vágyik, mellettem megkapja. Én mindenkinek csak fájdalmat okozok.

Őszintén szeretném ezt a kapcsolatot, de vajon szükségem van-e családi állapotra?

Őszintén szeretném ezt a kapcsolatot, de vajon Ő szerelmet, vagy bánatot vár tőlem?

Mindkettővel szolgálhatok. Szóval őszintén szeretném. Szeretni.

...egyetlen fa két virága...

Krónikáink már időszámításunk szerint 959-ből emíltenek egy Opour nevű vezért, ki a magyar sereg élén állt, -s kinek csapatában Ond (a hét vezér egyike) fia: Botond is- midőn Konstantinápolyban jártak a magyarok, behajtani a két éve elmaradt adót. A hadjárat emlékét Botond mondája őrizte meg, mely a saját óriási göröggel való párviadalba bocsátkozásáról szól. Végül mégsem segített a párbaj a magyarokon, mert egy éjszakai támadást követően őseink legyőzöttként tértek haza.

"Ond a vasgyúró, kinek markában négy patkó roppan össze egyszerre. Mellette a fia, Botond, igazi apja fia." /Benedek Elek: A Nemzetgyűlés - Honszerző Árpád/

Az Opourok grófi, bárói, s nemesi család, mely Erdélyben virágzott. Eredetüket a hitelében tönkretett székely krónika visszaviszi Opour, a székelyek rabonbánjáig (főpap). Ő építette a Bálványosvárat az ősi pogány vallás tiszteletének fenntartására a Székelyföldön. Talán ennek is köszöhető, hogy a magyar ősvallás itt maradt fenn legtovább, egész a 12. századig. Egy 1029 m magas hegycsúcson találhatunk a romokra. Úgy tartják, h az ősi hiten megmaradt székely rabonbán menekékhelye volt, s ettől kezdve egész a XVI. század végéig ez a család ősi fészke, ugyanis ekkor a család egyik ivadéke, András odahagyta bálványosi sasfészkét, s lement Torjára lakni. A várat leginkább a földrengések rongálják manapság.

1
00:00:01,000 --> 00:00:03,069
Azt mondtad: "Szeretlek!"
én azt mondom: "Maradj!"

2
00:00:03,119 --> 00:00:06,348
Azt mondtam: "Vigyél magaddal",
de te azt mondtad: "Menj el!"

Vendríner... Egy gyémánt halt meg.

Pázmány egyeteméről egy kedves nebuló értesített állítólagos ismeretségünk felől. Az mennyiben szocializálódott húzás tőlem, ha első neki szóló levelemben olyat találok szólani, mint: "ha lenne lábam, máris levettél volna róla"? Nem értem, hol szúrom el a "merészen bontakozó", igaz szerelmi kapcsolataimat...

Néhány hete még a következőt jegyeztem fel magamnak septibe: "Okosabbnak hittem magamnál. Tévedtem. Megbukni egy ilyen banális pszichológiai játékban? Röhej. Minden esetre, máshogy nem riaszthattam el magamtól, csak ha azt hiszi, hogy. Nem akarom bántani, de nem tudom nem bántani. Egyszer talán megérti. Egyszer talán megbocsát. Én sosem fogom megérteni őt. Szeretem- nincs miért megbocsátani. Butaság az egész. Annyi bizonyos: vagy Isten nincs, vagy én nem vagyok, mert ha lennénk, észrevenne."

Akkor így gondoltam.

Most nem gondolok semmit.

"Elegendő egy művelt emberrel beszélnem, hogy meggyőződjem arról, nem élek... (...)Mindenekelőtt ne tévesszetek össze másokkal!
Egyáltalán nem vagyok például madárijesztő, morálszörnyeteg. (...)Én Dionüszosz, a filozófus tanítványa vagyok, inkább lennék szatír, mint szent. (...)És mi sem áll távolabb tőlem, hogy megjavítsam az emberiséget. Én nem állítok új bálványokat; a régieken kell megtanulniuk, mit jelent agyagtáblákon állni. Bálványokat (én így nevezem az eszményeket) ledönteni- ez már inkább mesterségembe illő föladat. (...) Az igazi világ és a látszatvilág helyesen: a hazudott világ és a realitás... (...)
Születni kell rá, különben nem csekély a veszély, hogy meghűl tőle az ember. Közel a vég, a magány rémisztő- de milyen nyugodt minden a fényben! Milyen szabadon lélegezhetni! Mi mindenen jutott túl az ember! - A filozófia, miként eddig értettem és éltem, önkéntes élet a jég és a hegycsúcsok birodalmában- az élet mindahány idegenségének és kérdésességének fölkeresése, mindannak, amin eleddig a morál átka ült. A tilosban kóborlás hosszú tapasztalata megtanított arra, hogy egészen más szemmel nézzem, mint talán kívánatos, a moralizálás és ideologizálás eddigi okait (...) Mennyi igazságot visel el, mennyi igazságot kockáztat meg egy szellem? Egyre inkább ez lett számomra a tulajdonképpeni értékmérő. A tévedés (az eszménybe vetett hit) nem vakság, a tévedés gyávaság. (...) Én nem csúfolom az eszményeket, pusztán kesztyűt húzok, mielőtt hozzájuk nyúlnék... Nitimur in vetitum: ennek jegyében győz egykor filozófiám; mert mindeddig alapvetően csak tiltották az igazságot."

/Friedrich Nietzsche: Ecce homo/

"Egyedül megyek hát, tanítványaim! Menjetek és járjatok egyedül ti is! Így akarom!
Távozzatok tőlem, és őrizkedjetek Zarathustrától! És még inkább: szégyenkezzetek miatta! Talán megcsalt benneteket.
A megismerés embere nem riad vissza attól, hogy szeresse ellenségeit, és még barátait is tudja gyűlölni.
Hálátlan az a tanítvány, aki örökre tanítvány marad. Miért nem tépázzátok meg koszorúmat?
Tiszteltek engem: de mi lesz, ha egy napon leomlik tiszteletetek? Vigyázzatok, nehogy faragott kép zúzzon össze benneteket!
Azt mondjátok, hisztek Zarathustrában? De mit számít Zarathustra! Híveim vagytok, de mit számít mindahány hívő!
Nem kerestétek magatokat: rám találtatok. Így cselekszik minden hívő; ezért számít minden hit olyan keveset.
Azt parancsolom néktek, hagyjatok el, és találjátok meg önmagatokat; s csak ha mindnyájan megtagadtatok, akkor térek vissza hozzátok..."

/Friedrich Nietzsche: Ím ígyen szólott Zarathustra/

Zuhany. Hajmosás. Kávé. Felirat: "Legyen álmod kerek erdő, madaras rét, bokor- ernyő". Mosoly.

Azt vettem észre, hogy tanulnak tőlem az emberek. Nem csak csibészséget. De szófordulatokat, lehurrogott adatokat, helyénvaló foszlányokat, apró trükkös megmozdulásokat és ami a legfontosab: gondolatokat. Lopnak. Sajátjukként tüntetik fel az enyémeket... ennek szívből örülök. Ennél őszintébb elismerésben nem részesíthetnének, s elérem a célom tán, hisz ezért vagyok itt. Nem tudom, miért, de másokért. Hogyan? Tessék? Ez a mártír- komplexus? Nekem ez nem szenvedés.Boldogan szeretem a Világot. Vagy legalábbis szenvedélyesen.

A játszótársam -mondd- akarsz-e lenni? :) Sosem voltam még ilyen nyugodt, ráérős. Annyira rút ez az egész... már majdnem káprázatos.

Ma a nap is másként jár az égen...  ma simogat.